Hozzávalók
13 tojás
50 dkg vaj
1 csomag sütőpor
30 dkg Nutella
6 csapott evőkanál porcukor
7 dl tej
50 db tejkaramella (karamellás cukorka)
11 púpozott evőkanál liszt
2 evőkanál cukor
1 dl víz
1 csipet só
15 dkg vagdalt törökmogyoró (a tetejére díszítésként)
10 tojást szétválasztunk. A 10 sárgáját a fele vajjal és 3 evőkanál porcukorral habosra keverjük, ez kb 15 perc, majd hozzáadjuk a kissé megolvasztott fél üveg mogyorókrémet. A tojáshabot pici sóval kemény habbá verjük. 7 evőkanál lisztet sütőporral alaposan elkeverünk, lassan hozzáadjuk a tojássárgájás masszánkhoz, elkeverjük, és kanalanként beleforgatjuk tojásfehérjét, finoman, hogy ne törjük össze. Egy tepsit kiolajozunk (20 × 30 cm), teszünk bele zsírpapírt, majd beleöntjük a masszát és 180°C-ra előmelegített sütőben készre sütjük. Ha kihűlt, lehúzzuk róla a papírt, és cérnával 3 lapra vágjuk fel.
A krémhez a 2 kanál cukrot karamellizáljuk, felöntjük 1 dl hideg vízzel, ne ijedjünk meg, a cukor a további melegedéstől felolvad. A 7 dl tejhez hozzáöntjük a karamellizált cukrot, a tejbe beletesszük a másik fele vajat, majd elkezdjük langyosítani. Mikor már félig langyos, hozzáadjuk a karamellás cukrokat.
A 4 evőkanál lisztet egy pohárban csomómentesre kikeverjük a 3 tojássárgájával, 3 kanál porcukorral, egy kevés tejjel. Ha felforrt a tejünk, nem baj, ha a karamellás cukor teljesen nem olvadt el, hadd maradjanak darabok belőle, hozzáadjuk a tojássárgájás masszát, majd nagyon lassú tűzön, sűrűn kevergetve besűrítjük. Ha nem találjuk sűrűnek, nyugodtan adható a krémhez még egy kevés liszt.
A krémet félig kihűtjük, és elkezdjük a lapokat megkenni vele. Minden lap tetejét megkenjük mogyorókrémmel, majd jön a krém, lap, és így sorban, míg el nem fogy. A tetejét is kenjük meg krémmel, és végül szórjunk rá apróra vágott mogyorót.
Nagyon tömény, igazi energiabomba! Lehet kevesebb Nutellát és karamellás cukrot adni hozzá, aki akarja!
Jó étvágyat!